Váci

Földváry Károly

Általános Iskola

        kreta

Versenyek, eredmények

XXV. Országos Anyanyelvi Nap

 
 
„Folytassátok, ameddig lehet.” ( Deme László)
2022. március 12-én került sor a XXV. Országos Anyanyelvi Napra, melyre a határon innen és túl működő „Beszélni nehéz” szakkörök kaptak meghívást. A rendezvénynek a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium adott helyet. Természetesen a mi iskolánk is részt vett a találkozón és a versenyeken Kurdi Csabáné szakkörvezetővel. Az ünnepélyes megnyitó után Kerekes Barnabás , mint házigazda vezette a nyelvi versenyek színhelyére a gyerekeket.
Nyelvi csapatjátékon Gladics Z. Bálint, Sándor Dorka és Szilágyvári Adrián vett részt a 7.t osztályból.
Helyesírásból Kádasi Bence (7.t) 2. helyezést szerzett.
Kiejtésjelölésen Vígh Zsombor (7.t) lett 3.
Szépkiejtési versenyen pedig Mosoni Fanni (8.a) szerzett 3. helyet.
Különleges ebéddel, jókedvűen zártuk a napot.
 
Országos anyanyelvi nap

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny

 
Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny zajlott március 18-án Bonyhádon.
Vác városát iskolánk 4 tanulója képviselte.
A megyei versenyen 500, az országos döntőben évfolyamonként 37-40 tanuló vett részt.
Tanulóink eredményei:
Alsó tagozat:
4. t osztályból: Csulik Lizett 18. hely.
Felkészítő pedagógus: Party Pálné.
Felső tagozat:
7. a osztályból:
Csizek Luca 7. a : 9. hely,
Takács Dániel 7. a: 11. hely.
Felkészítő pedagógus: Kurdi Csabáné.
8. t osztályból:
Horka Lilla 8. a: 14. hely.
Felkészítő pedagógus: Party Andrásné.
Ne feledkezzünk meg alsós tanítóikról sem, akiktől az alapokat kapták. Ők: Szabadosné Józsa Krisztina, Szűcsné Hegyi Mária.
Köszönet illeti a szülőket, nagyszülőket, akik segítették a gyermekek versenyeztetését.
A tanulókat támogatta a Váci Földváry Károly Alapítvány és a Váci Tankerületi Központ. Köszönjük!
Gratulálunk a remek eredményekhez!👏♥️
Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember, álló emberek és belső tér

Mesemondó verseny

Mesemondó verseny

Az iskolai könyvtárban mesemondó versenyt rendeztünk az alsó tagozatos gyerekeknek.

Tündérmesékkel készültek, és számos szép előadást hallottunk az 1-4. osztályos gyerekektől.

A rendezvény végén mindenki könyvjutalomban részesült.

1-2. osztály:

  1. Képes Hunor Gábor
  2. Nagy Viktória Emma, Molnár Máté
  • Szécsényi Lujza Panna

3-4. osztály:

  1. Debre Panna
  • Különdíjasok:
  • Ördög Barnabás
  • Roxer Bálint
  • Umali Alaska Csilla

Gratulálunk minden résztvevőnek!

 

Mesemondó osztályok

Mesemondó csoport

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny

Döntőben a diákjaink
 
Az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójában eredményesen szerepelt, így megszerezte a döntőbe jutás lehetőségét egy alsós és három felsős tanulónk.
 
Csulik Lizett a 4. t, Csizek Luca és Takács Dániel a 7. a és Horka Lilla a 8. t osztály tanulója március 18-án a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban méri össze tudását az ország legjobbjaival.
 
Gratulálunk az eddig elért eredményeikért, és további sikeres versenyzést kívánunk nekik!
 
Felkészítő tanárok: Party Pálné, Kurdi Csabáné, Party Andrásné
 
 
Lotz 2022

KAROLINA NAP

KAROLINA NAP díjazottai
 
Képzőműszeti verseny:
  1. helyezett BOGÁCSI MERCÉDESZ 6.a osztályos tanuló, felkészítő tanár Bundikné Gerengay Ildikó
Szépíró verseny alsó tagozat:
 
2. helyezett KOZSA DOMINIK 3.t osztályos tanuló, felkészítő
tanár: Dr. Tóthné Molnár Marica
 
Gratulálunk a versenyzőknek, és a felkészítő tanáraiknak.
 
 
Karolina nap 1
Karolina nap oklevél 2Karolina nap oklevél 1

E -KRÉTA

Belépés az elektronikus naplóba.

BELÉP

vtk

"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni." (Szent-Györgyi Albert)

Váci Tankerület Központ

Iskolagyümölcs

Váci Humán Szolgáltató Központ