Szép magyar beszéd 2025
- Szülőkategória: Hírek
- Találatok: 12
Véget ért a boldog vakáció.
Iskolánk a mai napon megnyitotta kapuit régi és új diákjai előtt, és megtartottuk tanévnyitó ünnepségünket.
A legkisebbek, most léptek be először iskolánkba kis elsősként, és az ünnepség során megilletődötten mondták el esküjüket immáron Földváry-s diákként.
Mindenkinek sikerekben gazdag új tanévet kívánunk!
„A pörgés lassul, akad már az eszköz,
a nyár lemerül, s nem újratölthető,
de máris itt a százszínű szeptember,
s nyomában egy új tanév bukkan elő.”
A London Bridge angol nyelvi tesztverseny országos fordulójában tanulóink eredményesen szerepeltek.
Felkészítő tanárok: Német Irén Party Andrásné Sóron Zsuzsanna
Gratulálunk a résztvevőknek és felkészítő tanáraiknak!
A Gyakorló Város Program keretében környezeti nevelési órán vettek részt iskolánk 5.t osztályos tanulói. A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem tájépítész hallgatói tartották az interaktív foglalkozást. A gyerekek megismerhették az ökológiai lábnyom fogalmát, majd a hallott szempontok figyelembe vételével megtervezhették lakóhelyünk városképét. Érdeklődő és tevékeny diákjaink jó hangulatáról tanúskodjék az alábbi néhány fotó.
A vezetői pályázathoz kapcsolódó program az alábbi linken érhető el:
Németh Irén vezetői program_ Váci Földváry Károly Általános Iskola