Ebben a tanévben is az Árpád Fejedelem Általános Iskola adott otthont a „Szép magyar beszéd” verseny területi fordulójának.
A hagyományokhoz híven a zsűri elnöke Kerekes Barnabás az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke volt. A vetélkedő résztvevőinek egy szabadon választott és egy a zsűri által kijelölt prózai szöveget kellett felolvasniuk, odafigyelve a helyes ejtés, az értés és megértetés hármas feladatára.
Az 5-6.évfolyamon Debre Panna (5.t) 2. helyezést ért el korosztályában, felkészítő tanára Party Andrásné volt.
A 7-8. évfolyam legjobbja, Inotay Júlia Nóra (7.a), 1. helyezett lett. Ő fogja képviselni a félországos döntőben megyénket márciusban Kisújszálláson. Felkészítő tanára Kurdi Csabáné volt.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk! Hajrá, Földváry!
Dr Lotz János világhírű nyelvészprofesszor emlékére évtizedek óta megrendezik az országos szövegértési és helyesírási versenyt. A neves megmérettetésre határainkon túlról is érkeznek tehetséges diákok.
Természetesen a Váci Földváry Károly Általános Iskola is részt vett a színvonalas versenyen. Számos diák közül végül 8-an jutottak a januárban lezajlott megyei döntőbe. A feladatlapokat a bonyhádi középiskola zsűrizte , majd évfolyamonként a legjobb 25 eredménnyel rendelkező diákot hívta be az országos döntőbe.
Legnagyobb örömünkre Vircsák Dávid 4.a osztályos és Takács Dániel 8.a osztályos tanulók is a legjobbak között végeztek. Felkészítő tanáraik: Szabadosné Józsa Krisztina és Kurdi Csabáné voltak.
Sok sikert kívánunk nekik a márciusban Bonyhádon megrendezendő országos döntőhöz!
"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni." (Szent-Györgyi Albert)